• de

Az amerikai (konyhás) álom – valóban olyan hasznos az amerikai konyha?

Korábban többször is utaltunk rá, hogy szerintünk a konyha az otthon lelke. Számos dolog történik itt, és ennek a helyiségnek a funkciója jelentősen túlmutat a főzésen. A család gyakran a konyhában gyűlik össze, nem hiába: az étel összehozza az embereket.

Amennyire nagy jelentőséggel bír otthonunkban a konyha, legalább annyira nehéz döntést hozni arról, milyen is legyen. Az elmúlt években Magyarországon is egyre többeknél tört ki az amerikai konyha láz, mások viszont még mindig ellenzik ezt a fajta kialakítást.

Kétségtelen, hogy az amerikai konyha számos előnnyel, és jó néhány hátránnyal is járhat. Azt is kijelenthetjük, hogy nem való mindenkinek, és nem is illik mindenféle életstílushoz az ilyenformán összenyitott helyiség.

Lássuk, hogyan tudjuk eldönteni, hogy az amerikai konyha jó választásnak bizonyul-e számunkra.

1. Főzés? Na ne…

Mindjárt az első pontban a leggyakoribb kifogás: ha főzünk az amerikai konyhában, az egész lakásban ételszag lesz, amit aztán nagyon nehezen tudunk kiszellőztetni. Vajon ez az amerikaiak esetében miért nem okoz gondot?

Nos, az amerikaiak jellemzően nem, vagy csak keveset főznek otthon. A hétvégi barbeque partik jellemzően a kertben zajlanak, a hétköznapokban pedig inkább rendelt vagy félkész ételek melegítésére használják konyhájukat. Ritkán főznek otthon, emiatt számukra nem jelent problémát az így keletkező, nem kívánatos ételszag.

Az amerikai konyha tehát abban az esetben megfontolandó igazán, amennyiben rendszeres, akár napi szinten főz egy család otthon. Az ételszag, ami így keletkezik sokszor nehezen eltüntethető, viszont a megfelelő eszközökkel tehetsz ellene.

Az amerikai konyha kialakítása során feltétlenül érdemes figyelembe venni a szellőztetési lehetőségeket, az otthonunk ablakainak számát és elhelyezkedését (kereszthuzat!). Ha viszont nem rendelkezünk kellő mennyiségű vagy nagyságú nyílászáróval, akkor is bátran gondolkodhatunk amerikai konyhában. A kulcs ebben az esetben egy igazán jól funkcionáló szagelszívó, ami elvégzi a hiányzó ablakok helyett a “piszkos munkát”.

Az amerikai konyhában nem csak munkapult mérete, a tárolás is átgondolást igényel.

 

2. Tárolási lehetőségek

Ha ingatlanhirdetéseket böngészünk, feltűnhet, hogy az elmúlt években a legtöbb lakás vagy ház amerikai konyhával készül. Az otthon méretétől függetlenül népszerűvé vált az amerikai konyha, ami nem feltétlenül jó. Az amerikai konyhának ugyanis térre van szüksége. Gondoljunk csak az amerikai filmekben látható házakra. Hatalmas alapterület, amihez szintén hatalmas méretű konyha tartozik.

Magyarországon ezzel szemben már a legkisebb, nappali sarkában kialakított, térelválasztás nélküli helyiséget is hajlamosak vagyunk amerikai konyhának titulálni. Nem véletlen, hogy sokan tartózkodnak ettől a konyhatípustól, hiszen a kicsi helyiségek esetén már nem csupán a nem kívánt ételszag terjedése, de a tárolóhely hiánya is felmerül problémaként.

A használható méretű amerikai konyhában minden esetben központi elem egy konyhasziget, ami már önmagában is sok mindent elnyel. Helyet adhat konyhai gépeknek, mosogatónak, de akár különféle használati tárgyainkat is tárolhatjuk a szigetben kialakított fiókos vagy polcos elemekben.

3. Nincs helye rendetlenségnek

A nyitott konyha tulajdonsága, hogy bárki számára azonnal láthatóvá válik, mi van a konyhában. Az amerikai konyhában tehát nincs helye tartós rendetlenségnek.

A konyhasziget is nyitott, ami miatt különösen ügyelnünk kell a konyhai tevékenységeinkre, és az így keletkező rumlira. Használható ugyan a konyhapult és munkapultként a konyhasziget is, az amerikai konyhában azonban fontos, hogy a főzést követően azonnal elpakoljunk és takarítsunk magunk után.

Ezért is fontos, hogy használható méretű legyen amerikai konyhánk, hiszen nem csak a főzés során használt eszközök, de a nem megfelelően tárolt dolgaink is azonnal szemet szúrnak. Fontos, hogy minden tárgynak helyet találjunk, és a pulton csak a szemnek kifejezetten kedves tárgyakat hagyjunk elöl. Dísznek van helye, rendetlenségnek nincs.

Az amerikai konyha leginkább tágas, szellős térben érvényesül.

 

4. Van helye a családnak

Kevés tárgyat elől hagyva is hamar rendetlenség érzetünk támad, azonban az amerikai konyhát nem csak tárgyainkkal, de családtagjaink és barátaink is megtölthetjük.

Ennek a konyhatípusnak ugyanis az egyik legnagyobb előnye az, hogy nyitottsága révén összehozza az embereket. Hiába tölt sok időt valaki a konyhában, akkor sem szakad el a családjától, hiszen a konyhai munkából felnézve máris a nappaliba lát. Nem kell, hogy mindannyian a konyhában legyünk, mégis együtt tölthetjük az időnket. Készülhet úgy például a vasárnapi ebéd, hogy közben a nappali szőnyegén játszó gyermekeinkkel együtt nevetgélünk.

Az amerikai konyhában az egész család kényelmesen összegyűlhet. 

5. Eladhatóság

Az említett előnyöket és hátrányokat mindenki listázta már, aki valaha is elgondolkodott amerikai konyhás lakáson. Vannak olyanok, akiket ezek az érvek meggyőztek és végül ilyen konyhát alakítottak ki otthonukban, mások épp ezen ellenérvekre hivatkozva választották a különálló helyiséget.

Bármelyik csoporthoz is tartozunk, fontos, hogy a kialakítás során figyelembe vegyük mások gondolatait is, ne csupán a sajátunkat. Jelenleg mi lakunk ugyan az adott helyen, és minket kell, hogy megfelelően szolgáljon otthonunk, mégis fontos szempont kell, hogy legyen annak későbbi eladhatósága is. Az újdonsült vevők ritkán szeretnek teljes átalakításba kezdeni, ezért lényeges az általános használhatóság szem előtt tartása.

Te hogy tekintesz az amerikai konyhára? Számodra inkább az előnyök vagy a hátrányok a meggyőzőek? Kíváncsiak vagyunk, hogy valóban olyan népszerűvé vált-e az amerikai konyha, mint ahogyan azt mi az elmúlt években tapasztaltuk. Írd meg véleményedet Facebook oldalunkon! Ha pedig egyedi konyhára vágysz, prémium minőségű fabútorokkal, vedd fel velünk a kapcsolatot!