• de

Konyhasziget vagy konyhapult? – 3 érv a konyhasziget mellett

Talán nem túl nagy merészség kijelenteni, hogy a modern háziasszony vágya a minél nagyobb és nyitottabb konyha. Ez persze nagyban függ az otthon méretétől és a tér adottságaitól, de bátran kijelenthetjük: aki teheti, szívesen alakít ki manapság nagy konyhát és hozzá konyhaszigetet.

A nagy tér bizony luxus. Bár ma már egyre többen költöznek új építésű lakásba vagy családi házba, ahol nem szükséges beérniük a korábban oly jellemző panel méretű konyhával, azonban még így is keveseknek adatik meg akkora konyha, amelyre azt mondják, az az ideális méret számukra. Ha valakinek azonban mégis elegendő tér áll rendelkezésére otthonában, és konyhájában egyaránt, bátrabban válogathat a különféle lehetőségek közül.

Szükséged van térelválasztásra?

Térelválasztás + további munkafelület + kiegészítő tárolóhelyek + asztal és ülőhely = többfunkciós konyhasziget

Néhány éve jelentek meg itthon is és hamarosan igazán népszerűek lettek az amerikai konyhák, amelyek Magyarországon egy kicsit más jelentéssel bírnak. Gyakorlatilag, az eredetitől eltérően nem a nagy nyitott térrel azonosították ezt a fogalmat, hanem mindent így neveztünk, ahol a konyha és a nappali egy közös helyiségben helyezkedett el.

Ezen helyiségek kiválóan alkalmasak a rendelkezésre álló tér maximális kihasználására az által, hogy nem szükséges falakkal kialakítani egy különálló konyhát és nappalit is. Ezzel rengeteg helyet lehet spórolni, hiszen ha egy nagy nyitott térben helyezünk el két különböző funkciójú “helyiséget”, akkor sokkal szellősebb hatást érhetünk el. Igaz ez azokban az esetekben is, amikor a tér valójában nem is túl nagy, mégis a nyitottsága miatt azt a hatást kelti, mintha a valódinál több tér állna rendelkezésünkre.

Ugyanakkor, mivel ez a két helyiség jelentősen más funkcióval bír, nem érdemes teljesen összevonni őket. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy érdemes némiképp elválasztani a két funkciójú teret egymástól, méghozzá akár valamilyen frappáns megoldással. Természetesen itt nem falakra vagy komoly polcrendszerekre kell gondolni, hiszen ezek az amerikai konyha eredeti térkihasználási funkcióját sértenék. Sokkal inkább érdemes ezekben az esetekben egy mutatós étkezőasztalban vagy ami még jobb, egy szuper konyhaszigetben gondolkodni.

Ehhez akár már egy kisebb konyhasziget is kiváló megoldást biztosít számodra. A konyhasziget mindenki számára kedvelhető bútor, ugyanis úgy képez átmenetet a konyha és a nappali között, hogy azt akár egyéb funkciójában is élvezhetjük. Használható például étkezéshez, ezzel további helyet spórolva a kisebb méretű amerikai konyhákban, hiszen így nem szükséges további asztal elhelyezése sem.

A tér maximális kihasználása

Törd meg a teret!

Ugyanakkor, ha azon szerencsések közé tartozol, akik minden képzeletet felülmúló, valóban nagy méretű konyhával rendelkeznek, a konyhasziget akkor is jó megoldás lehet számodra. A konyhasziget ekkor elsősorban nem térelválasztó funkciót tölt be, sokkal inkább segít elkerülni a túl nagy helyiség adottságaiból fakadó üres lakás hatást. Ha igazán nagy konyhád van, érdemes tehát egy kicsit megtörni a teret egy konyhaszigettel.

A nagy konyhák előnye, hogy minden szükséges (és persze gyakran szükségtelen) dolognak megtalálod a megfelelő helyét itt. Bármennyi konyhagépet és egyéb tárgyat képes elnyelni egy nagy konyha, melyhez kiváló megoldás az egyszerű konyhabútor is, azonban csak óvatosan ezzel! Ha egy igazán nagy konyhát kell berendezned, nem érdemes a hagyományosan megszokott módon, a falak mentén körbe futtatnod a szekrényeket, hiszen akkor középen egy óriási, feleslegesnek tűnő tér marad. Ettől aztán hiába a nagy konyha, nem lesz elegáns és mutatós.

Egy, a helyiség közepén elhelyezett konyhasziget úgy képes megtörni a teret, hogy közben a konyhaszekrényhez hasonlóan tárolási funkciót is ellát. Így üthetsz két legyet egy csapásra. Sőt! A konyhasziget kialakításával lehetőséged nyílik a tárolási és étkezési funkciókon túl is gondolkodni. A konyhaszigeten elhelyezhetsz ugyanis különféle egyéb rendeltetéssel bíró részeket. Kialakíthatsz itt akár egy teljes grillt a főzőlapod mellett, de elhelyezheted a konyhaszigeten a mosogatótálcát is. A lehetőségeknek csak a képzeleted szab határt.

Fontos, hogy bármilyen szerepet is szánsz ennek a divatos szigetnek, feltétlenül gondold át, hogy mit helyezel el rajta, mi szolgál téged és a kényelmedet a legjobban. Ráadásul arra is érdemes figyelni, hogy ne zsúfold túl a konyhaszigetet. Ne feledd, mivel az a helyiség közepén áll, nem mindegy, milyen látványt kelt. A tér kihasználása kapcsán egy további szempontot is érdemes figyelembe venned. A konyhasziget ugyanis nem csupán a gigantikus méretű konyhák terét segíti megfelelően rendezni, a kisebb konyhákat is remekül kiszolgálja.

Sütésre, főzésre is alkalmas, ha előre így tervezed be

A konyhasziget nagy előnye ugyanis nem csak a körbejárhatóság. Rejlik a sziget kialakításban még egy további előny, az pedig az, hogy akár minden oldalról ki tudsz alakítani plusz tárolókat, fiókok és polcok segítségével. Ezzel a módszerrel a kisebb konyhák tároló felülete is jelentősen megnövelhető, ami minden háziasszony álma.

Csak a buli kedvéért

Kis konyhába nagy ötlet, ha van hozzá helyed

Amikor konyhaszigetre gondolunk, elsőként a nagy méretűek jutnak eszünkbe. Érdemes azonban tovább gondolkodni, és egyéb alternatívákat is figyelembe venni, a funkciók felől közelítve: ugyanis ahogyan korábban említettük, különféle funkciókat képes kiszolgálni. Többek között étkezési vagy előkészületi funkciót is betölthet (munkapultként használva), de van itt még valami, amit érdemes fontolóra venni: akár már egy kisebb méretű konyhasziget is kiváló helyszínt biztosíthat társasági összejöveteleknek, buliknak. 

A szigetet – kialakításának köszönhetően – könnyedén körbe állhatják, vagy akár körbe is ülhetik vendégeink, mindezt úgy, hogy közben a konyhában tüsténkedő háziasszony sem marad ki a buliból. 

Ha a konyhaszigeten kialakításra kerül egy grill is, vagy itt kapott helyet a főzőlap, akkor ráadásul a főzésből is úgy veheti ki a részét a társaság, hogy közben az nem rontja a buli hangulatát. A főzés mindig öröm, de különösen igaz ez, ha szeretteinkkel közösen hódolhatunk ennek a tevékenységnek: így válik élvezhetővé a buli akkor is, ha éppen te magad vagy a házigazda.

Ekkor már csak egy teendőd van: örülj a társaságnak és ne foglalkozz a renddel! Bár a konyhasziget csak akkor mutatós, akkor ékesíti konyhádat, ha tökéletes rend és tisztaság van rajta és körülötte, ráérsz a takarítással azt követően, ha vendégeid távoztak. 😉